fbpx

Rólam

Koronczai Rita

Segítek, hogy kihozd magadból a legjobbat és sikerre vidd a vállalkozásod!

Több, mint tizenegy évet töltöttem el vezetőként egy multinacionális vállalatnál. Az első ott töltött évem után, magasabb pozícióba kerülve rengeteg konfliktussal találtam szembe magam. Hogy rövidre zárjam a minden tekintetben lélekgyilkos helyzetet, szerettem volna egy coachhoz fordulni, azonban ezt a vezetés nem támogatta. A véletlenek összjátéka aztán úgy hozta, hogy nem coachhoz mentem, hanem coachnak mentem.

Már a képzés elején éreztem, hogy ez az igazán nekem való feladat – a problémák mögött megtalálni az EMBERT, kibontani a képességeit, felfedezni a lehetőségeit, támogatni abban, hogy letegye a terheit és végre szabadon lélegezve igazán önmaga lehessen.

Nagyon vágytam rá, hogy vállalkozóként csak ezzel foglalkozzam, de még nagyon sokáig nem mertem kilépni a multi nyújtotta kényelemből.

Ha az ember nagyon vágyik valamire, akkor a körülmények előbb-utóbb úgyis úgy alakulnak, hogy a vágy valósággá válik.  Gondolhatnád, hogy mennyire boldog voltam – ami így is van. De a neheze csak ezután jött! Egy vállalkozást felépíteni, működtetni sokkal több kihívást tartogat, mint ahogy az ember a biztonságos alkalmazotti székéből gondolná. És sokszor bizony nem a technikai tudás – mint egy weboldal készítése, vagy az értékesítési csatornák feltérképezése, az üzleti stratégia megalkotása, a célcsoport meghatározása, stb. – jelenti a legnagyobb kihívást, hanem azok a meggyőződéseink, amik a fejünkben vannak. A legnagyobb gátja a fejlődésünknek nem a pénz, vagy a tudás hiánya, hanem mi magunk vagyunk. A vállalkozói szemléletmód, a vállalkozói hozzáállás sokkal többet jelent annál, mint amire általában gondolunk.

Előbb önmagunkat kell felszabadítanunk a saját korlátaink alól, ahhoz, hogy a vállalkozásunk úgy szárnyaljon, ahogy az álmainkban!

Ehhez a szárnyaláshoz, valódi önmegvalósításhoz szeretnék Neked is segítséget nyújtani rengeteg fejlesztő gyakorlattal, konzultációkkal, tréningekkel, nézőpontokkal!

Mert az álmaid megérdemlik, hogy valósággá váljanak, és Te megérdemled, hogy az álmaid pénzt hozzanak Neked!

“Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk.”

Mahatma Ghandi

business coaching

Hiszem, hogy

egy vállalkozás akkor működhet igazán jól, ha annak tevékenysége, vállalása, értékei maximálisan összhangban vannak a vállalkozó legtisztább belső értékeivel. A vállalkozás fejlődéséhez így válik elengedhetetlenné a vállalkozó mély önismerete, a folyamatos önfejlesztés és az egyre magasabb szintű tudatosság iránti igény.

Hiszem, hogy valóságunkat, így sikereinket és körülményeinket is mi magunk teremtjük. Ehhez az ősi tudást, a világ törvényeivel való összhangot kell felfedeznünk önmagunkban ahhoz, hogy a legtöbbet kihozhassuk vállalkozásunkból.

Miben és hogyan számíthatsz rám?

Egyéni konzultáció

  • Ha szeretnél minél célzottabban, hatékonyabban fejlődni, és az előtted álló akadályokat magad mögött hagyni
  • Ha igazi kihívást jelentő célokat állítottál magad elé, amihez jól jön a támogatás
  • Ha úgy érzed, megtorpantál, elakadtál és szeretnél tisztábban látni
  • Ha döntéshelyzetbe kerültél és nem tudod, mi lenne az igazi megoldás
  • Ha úgy érzed, Te már mindent megpróbáltál, de valamiért mégsem működik a vállalkozásod
  • Ha a külső körülmények túl sok akadályt gördítenek eléd és szeretnéd őket kikerülni, vagy legyőzni

akkor az egyéni konzultációs folyamat hatékony segítség lehet a Számodra!

Erről még többet itt olvashatsz: business coaching

VIP Mentoring

  • Ha komoly életútváltás előtt állsz
  • Ha szeretnél minden tekintetben felkészült lenni a vállalkozói létre
  • Életed bármely területén óriási változásokat élsz át
  • Vagy épp óriási változásra készülsz az életedben, akár a vállalkozásodban

akkor a VIP Mentoringot ajánlom a Számodra, ahol 3 hónapon keresztül intenzív figyelmet és támogatást kapsz, hogy biztosan a legjobbat hozd ki az életedből!

Még többet itt tudhatsz meg: VIP Mentoring

Vállalom az álmom! VIP

  • Ha szereted a folyamatos fejlődést
  • Szeretsz inspirálódni egy támogató közösségben
  • Szeretsz elmélyedni a kihívásokban és arra törekedni, hogy a legtöbbet hozd ki belőle
  • Szeretsz a saját tempódban haladni

akkor a Vállalom az álmom! VIP előfizetői közösség tökéletes választás a Számodra.

Még többet itt tudhatsz meg róla: Vállalom az álmom! VIP

Közösség

  • Ha Te is magányosnak érzed magad vállalkozóként
  • Szeretnél más vállalkozókat megismerni
  • Szeretnéd megbeszélni a napi dolgaidat valakivel, aki megért
  • Szeretnél egy támogató közösséghez tartozni
  • Szeretnél Te is mások számára hozzájárulás lenni
  • Szívesen megosztod a tapasztalataidat, gondolataidat más vállalkozókkal

akkor szeretettel várlak a Magabiztos vállalkozók közösségében a Facebookon, ahol minden hétfőn reggel szeretettel várunk az online Hétindító Minimeetingen!

Itt lehetőséged van még jobban tudatosítani az elért eredményeidet, összeszedni a gondolataidat, megtervezni a hetedet és inspirálódni másokkal együtt!

Letöltető anyagok

  • Ha érdekel az önfejlesztés
  • Szeretnél válaszokat találni olyan kérdésekre, amelyeket talán még fel sem tettél magadnak
  • Jól jönne némi támogatás a tovább haladáshoz

akkor sok szeretettel ajánlom figyelmedbe letölthető anyagaimat, amelyek gyors és egyszerű támogatást jelenthetnek a Számodra.

Még többet itt tudhatsz meg: Letölthető anyagok