Gondolkodtál már azon, hogy miért olyan nehéz őszintének lenni? Akár másokkal, akár magaddal szemben? Talán csak nem találjuk a megfelelő szavakat, vagy épp egyszerűbb hazugságokat kitalálni amelyek jobban rásimulnak a céljainkra, hangulatunkra, vagy elvárásainkra? Vagy csak gyártottunk egy képet magunkban, hogy a helyzetnek milyennek kellene lennie, és igyekszünk a valóságot ahhoz alakítani? Rengeteg oka lehet annak, hogy nem vagyunk őszinték. És bizony rengeteget is veszítünk vele! Álarcokat hordunk, és elviseljük a következményeket.

Egy pillanatra képzeld el, hogy milyen lenne az életed, ha őszinte lennél. Kivel is? Magaddal, vagy másokkal? Melyik lenne tisztességesebb? Melyik lenne hasznosabb? Melyik lenne könnyebb? Az emberek többsége azt gondolja, hogy másokkal szemben őszintének lenni sokkal nehezebb. És azt is gondolják, hogy az őszinteség egyenlő azzal, hogy a másikat megbántjuk. Az őszinteséghez kapcsolt képek a legtöbb ember fejében a kellemetlen beszélgetések, kiabálások, az igazság egymás fejéhez való vagdosása, aztán az a görcsös önvédelem, amely már inkább átcsap támadásba. De nem törvényszerű, hogy az őszinteséget ilyen kellemetlen helyzetek, érzetek kísérjék. Ez pusztán azért lehet így, mert őszintének lenni a másikkal sokak számára ismeretlen terület, kívül esik a komfortzónán, ezért nem tudják kezelni, frusztrációt okoz. Sajnos még nem tanítják az iskolákban, de az asszertiv kommunikáció, az asszertivitás, – vagyis az agresszívitás, és/vagy passzivitás mentes önkifejezés, konfliktus megoldó képesség – a mindennapjainkat tenné sokkal kellemesebbé, könnyebbé. Erről majd máskor.

Ahhoz, hogy másokkal őszinték lehessünk, először magunkkal kell annak lennünk. Ez már keményebb dió! Ehhez még kevésbé vagyunk hozzászokva. Szembe nézni hibáinkkal, érzéseinkkel, gyengeségeinkkel, bevallani magunknak az igazságot nagyon nehéz tud lenni. Van egy része a személyiségünknek, akit úgy hívnak, hogy egó. Ez az egó  gyerekkorunktól kezdve azon munkálkodik, hogy meghatározza önmagát, vagyis minket. Kialakítunk magunkról egy képet, amelybe a családunk, környezetünk, személyes tapasztalásaink alapján gyűjtjük egybe az értékeket, személyiségjegyeket, és a világról alkotott elképzelésünket. Szükségünk van rá, hiszen ahogy cseperedünk, remek eszköz arra, hogy megkülönböztessük magunkat másoktól, érezzük azt, hogy különálló egyéniségek vagyunk, segít eligazodni, célokat kitűzni és elérni. Viszont pont ez az egó az, aki sokszor nem hagyja, hogy a tükör mögé nézz, meglásd az önvalódat. Először ezzel az egóval kell egy kicsit törődni, megszelídíteni és biztosítani róla, hogy bármi is az igazság, csak nyerhetünk vele, ha meglátjuk. Kezdd ezzel! Ismerd meg az egódat! Ki is ő, mit csinál veled, milyen képet fest Rólad önmagad és mások számára? Szeresd őt, hiszen ő is Te vagy! De lásd kívülről! Nézd meg minden oldalról! Fogadd el, barátkozz meg vele, és ha valami nem tetszik, akkor azt bizony valld be! És itt meg ne állj! Hiszen ekkor már lehetőséged van arra, hogy az egóddal karba öltve úgy alakítsd őt, ahogy számodra még szimpatikusabb, ahogy számodra még könnyebb lehet vele az élet.

Emlékszem, nagyon fiatal koromban mekkora egóm volt! Visszatekintve úgy látom, hogy a büszkeség töltötte ki a leginkább, felülírt sokmindent. Talán még gőg is volt benne nagy adaggal. Azt szoktam mondani – így utólag – hogy akkora volt a büszkeségem, hogy nem fért be a házba se. És bizony azt kell mondjam, hogy nagyon, de nagyon megnehezítette az életemet. Makacs voltam miatta, rugalmatlan, és rengeteg akadályt állítottam magam elé azzal, hogy büszkeségből nem kértem segítséget, nem voltam őszinte – se magamhoz, se másokhoz – vagy épp túl őszinte voltam, persze csak másokhoz. Mert a büszke egóm diktált. És a büszke egóm akadályozott, ó de hányszor és ó de mennyire! Apránként sikerült csak lejjebb adnom, meg kellett küzdenem önmagammal, hiszen eleinte úgy tűnt, hogy önmagamat kell feladnom. De megérte! Semmivel sem lettem kevesebb attól, hogy a büszkeségem már belefér a retikülömbe. Felesleges teher volt, amit önként vettem a vállamra, és amivel előre haladni nem lehetett.

Te milyen terhet vettél magadra?