A legnagyobb ajándék

Ahogy elnézem a világot, az emberi kapcsolatokat, az iskolarendszert, egyre inkább felértékelődik számomra, és talán még sokak számára is egy valami. Nem voltunk hozzászokva, és az emberek többsége ma sincs, nem így szocializálódtunk. A gyermekek nem ismerik meg, ezért aztán felnőttként sem birtokolják igazán. Azt gondolnánk, hogy nélküle nem is tudnánk létezni sem, de ha jobban belegondolunk, inkább csak illúzió. És még furán is használjuk. Hogy mire gondolok? A felelősségre. Az önmagunkért vállalt felelősségre.

Megszületik egy gyermek, és ahogy cseperedik, a szülei, a tanárai, a gondozói mindig megmondják, mit tegyen és hogyan, mit szabad és mit nem, mit hogyan csináljon. Rendben van ez így, gondolhatnánk. Hány szülő hagyja, hogy a gyermeke maga döntse el, miben akar óvodába menni, milyen ételt szeretne enni, hogyan rendezze el a párnákat a kanapén, vagy tegyen-e sálat? Tudom, mennyire nehéz, megszabni a határt egy kisgyereknél – hiszen kellenek a szabályok, meg kell tanulnia a tiszteletet, fel kell fedeznie a korlátokat, ugyanakkor érdemes és kötelességünk lenne őket megtanítani döntéseket hozni, aztán vállalni értük a felelősséget. Pusztán szeretetből, gondoskodásból nem vehetjük el tőlük az önállóságot. És valljuk be, sokszor nagyon nagy szerepet játszik az egyszerűség is: mennyivel egyszerűbb mások helyett döntenünk, megmondani másoknak, hogy mit tegyen – legyen az akár gyermek, akár felnőtt.

Furcsán két irányú dolog ez. Önmagunkért felelősséget vállalni, és másokat hagyni, hogy felelősséget vállaljanak önmagukért. Melyik az egyszerűbb? Melyik a nagyobb kihívás? Hol vannak a határok? Mit is jelent pontosan, hogy önmagunkért való felelősségvállalás? Mit jelent, megengedni a másiknak, hogy vállalja a felelősséget önmagáért?

Nemrég beszélgettem valakivel a lottónyereményről. Arról beszéltünk, hogy miért nem nyertünk. Szerinte a szerencse nem állt mellette, pedig megérdemelte volna. Hányan várjuk a szerencsét? Mert szeretnénk egy nagyobb lakást, egy új autót, nyaralást, jobb életet, jobb kapcsolatokat, de az a fránya szerencse nem érkezik meg az életünkben. Mit is csinálunk ilyenkor? Átadjuk magunkat a szerencsének, a körülményeknek. Panaszkodtál már a körülményekre? Amiért Neked csak olyan munka jutott, amit nem szívesen csinálsz? Vagy mert a szomszédod kutyái egész éjjel ugatnak és Te nem tudsz aludni? Vagy mert a mesteremberek átvertek? Ha igen, és ezt teszed ma is, akkor Te áldozat vagy. A körülmények áldozata. Kiszolgáltatott, akit lehet sajnálni. Tényleg ezt szeretnéd? Ízlelgesd csak egy kicsit – áldozat vagyok. Biztos nem esik jól. Nekem sem esne jól!

Valószínűleg most azt kérdezed, hogy akkor mégis mit tegyél? Nem találsz jobb munkát, mert máshol is ugyanilyen vacak lenne a helyzet, és bármit csinálsz, a szomszéd kutyái akkor sem hallgatnak el, és amúgy is minden mesterember ott ver át, ahol tud, nemigaz? Nem, nem igaz. Ízlelgess most egy másik mondatot: Én irányítom az életem. Milyen érzés ezt kimondani, ebbe belegondolni? Könnyen megy? Vagy azonnal jönnek a cáfolatok, a keserű érzések, a cinizmus, és a többi, amely miatt képtelen vagy ebbe beleérezni? Mit szeretnél? Milyen lenne az életed, ha Te irányítanád? Hogy nézne ki egy napod? Milyen érzésekkel kelnél fel reggel, milyen lenne bemenni a munkahelyedre, milyen érzések töltenék meg az emberi kapcsolataidat? Te hogy éreznéd magad? Képzeld, hogy mindez lehetséges! Na nem egyik pillanatról a másikra! És nem is csak egy varázspálcányi suhintás kell hozzá! De lehetséges. Tudod, hogy? Úgy hogy megérted, átérzed, megéled, hogy a saját életedet Te irányítod. Te vagy a felelős azért, ha pocsék a munkahelyed, ha vacak a házasságod, és rosszul alszol a szomszéd kutyái miatt. Ha igazán szeretnél jobb életet, akkor azért bizony tenned kell. Ehhez pedig az első lépés, hogy felvállalod a felelősséget. Mihelyst ezt megtetted, jönnek majd az érzések, a gondolatok, a lehetőségek, az emberek is azért, hogy képes legyél változtatni és olyanná formálni az életed, amilyenné szeretnéd tenni!

Az “áldozat vagyok” egy hitrendszer. Tudat alatt valamikor, valamiért elhitted, hogy az életed mások írják, és Te csak a körülmények áldozata vagy. Nem tanultad meg az ellenkezőjét, sem gyermekkorodban, sem felnőttkorodban. De ezen lehet változtatni! Az “áldozat vagyok” hitrendszert átírhatod az “én irányítom az életem” hitrendszerére. Újraprogramozhatod önmagad és az életed! Például a Theta Healing segítségével.

Ha már magunkért felelősséget vállaltunk, akkor engedjük meg ezt másnak is. Néha ez még nehezebb! Sőt, sokszor még megérteni is nehezebb! Biztos előfordult már Veled is, hogy egy barátod, vagy családtagod szerinted rosszul tette a dolgát, rossz döntést hozott, rossz irányba ment. Szerinted. És mit tettél? Győzködted, hogy ne tegye, aggódtál érte, és mindent elkövettél, hogy változtassa meg a döntését, térjen már észhez, hagyja abba, satöbbi, satöbbi. Tudtod, mit tettél valójában? El akartad tőle venni az önállóságot. Helyette akartál felelősséget vállalni. Mert szerinted Te jobban tudod, hogy neki mi a jó, és hogy kellene élnie. Milyen fura, hogy önmagukért csak ritkán és kevesek képesek felelősséget vállalni, de másért annál többen! Nem, nem tudhatod, hogy neki mi a jó! Nem éled az ő életét! Nem ismered az érzéseit, a gondolatait, nem tudod, neki mi az életfeladata, milyen belső motivációi vannak, milyen hitrendszerek, programok határozzák meg a döntéseit. És még ha ismernéd is ezeket, akkor sem lenne jogod felülbírálni a másik ember életét. Azt neki kell élnie, és neki kell a következményeit viselni. Inkább ajándékozd meg őt azzal, hogy megenged neki, hogy felelősséget vállaljon a saját életéért.