Ez vagyok én

Akik még nem ismernek eléggé, azt látják, hogy vállalkozókat támogatok, de nem nagyon tudják hogyan: szakmailag, technikailag, emberileg?
Elmondom, mi is az én hitvallásom!
Amikor főállású vállalkozó lettem, nekiestem én is a szakmai dolgoknak – stratégiaépítés, marketingstratégia, pénzügyi tervezés. Piszok nehéznek tűnt, rengeteg mindent tanultam szakmailag is, de legfőképp magamról, a működésemről. Profikkal dolgoztam együtt, és persze az én szakmai múltam (12 év marketingvezetőként egy multinál) is erős alapokat adott a biznisz szemlélethez.

Akkor arra gondoltam, és az volt a terv, hogy a vállalkozókat ezeken a lépéseken végigvezetve feltérképezzük a vállalkozó – és nem a vállalkozás – gyenge pontjait, hiányosságait, nehézségeit, blokkjait és ott erősítünk. Ez egy nagyon jó tervnek tűnt!

Csakhogy egy csomó minden nem működött, hiába hangzott szépnek és reálisnak a tervem. Szenvedtem, kínlódtam, úgy éreztem, hogy megfulladok, nem jutok előbbre.

Valami nem volt oké.

Most már tudom, mi bajom volt! Szembe mentem magammal – azzal a belső késztetésemmel, vágyammal, hogy arról beszéljek, amiben igazán hiszek. Én abban hiszek, hogy ha az ember felszabadul mindenféle elvárás, félelem, szokás, szabályszerűség alól, akkor tud igazán szárnyalni, akkor tud igazán flowban lenni. Ha pedig flowban vagy, akkor minden működik!

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban?

Azt, hogy egyetlen egy szabályt veszek alapul – a Te működésedet. Egyre többször vetem el a biznisz szabályait, törvényszerűségeit azért, hogy az ügyfeleim megéljék a szabadságot. Ahelyett, hogy azt mondanám, hogy nézzük, hogyan tudsz alkalmazkodni, idomulni a vállalkozói világban megszokott sémákhoz, hogy hogyan tudjuk azokat hozzád passzintani, inkább azt mondom, hogy légy szabad! Inkább abban segítek, hogy minél tisztábban tudj kapcsolódni Önmagadhoz, a saját igényeidhez, vágyaidhoz és ebből teremtsd meg azt az életet, ami Számodra a legjobb!

Azt mondom, hogy felejtsd el a megszokott sémákat, hogy ne hallgass másokra, hanem inkább kapcsolódj a saját szívedhez és hallgasd meg, mire vágyik valójában! Hidd el, nem a havi sokszázezer, vagy milliós bevétel lesz a vágya! Nem a dicsőség, vagy a hírnév. Ha ezekhez ragaszkodsz, akkor nem én vagyok az embered.

Ha viszont kíváncsi vagy Önmagadra és arra, hogy a hívás a szívedben hogy tud egy működő vállalkozásként manifesztálódni, akkor viszont számíthatsz rám!

Azt szeretném, ha benned egy tiszta, világos, érthető rend lenne, ami aztán profitot termel a számodra a vállalkozásodon keresztül.

Én így támogatlak.