Egyéni konzultációk – privát

Egyéni konzultációk

Az élet minden területén igyekszünk helyt állni nap, mint nap. Sok a feladat, a tennivaló, és gyakran előfordul, hogy mi magunk elveszünk a sok teendő között. Ilyenkor aztán jönnek a gondok.

Először egy életterületen jelentkeznek a problémák, amiket ha nem kezelünk megfelelően, akkor tovább gyűrűzik, és végül a teljes káosz közepén találjuk magunkat, erőtlenül, kétségbeesve, fáradtan, és fogalmunk sincs már, hogy jutottunk el idáig, ahogy arról sincs, hogy hogy keveredhetünk ki belőle.

Hosszú, fájdalmas folyamatok ezek, amiben rengeteget veszíthetünk, ha nem vagyunk elég tudatosak és nem vagyunk hajlandók segítséget, támogatást igénybe venni.

Ha hasonló helyzetben vagy, akkor épp itt az ideje, hogy megállj egy pillanatra és segítséget kérj.

Ha még nem ilyen súlyos a helyzet, de már észrevetted, hogy valami nem stimmel az életeddel, akkor is állj meg most egy pillanatra, mert még időben vagy, hogy ne omoljon Rád az életed.

Nem vagyok párkapcsolati szakértő, nem vagyok karrier tanácsadó, sem családterapeuta, ahogy egészséges életmód tanácsadó sem. Fordulhatsz különböző szakemberekhez, akik az egyes életterületeid rendbetételében támogatnak.

Én abban tudlak támogatni, hogy megtaláld Önmagad legbelsőbb forrását:

  • azt a középpontot, amiben igazán otthon lehetsz, ahonnét erőt, hitet, bizalmat, tudatosságot meríthetsz.
  • Önmagad legtisztább lényegét, amelyhez lehorgonyozva bármire képes lehetsz.
  • amire az egész életedet – az egészségedet, a párkapcsolatodat, a munkádat, vállalkozásodat, családi kapcsolataidat, anyagi helyzetedet – építheted.
  • azt a középpontot, ahol állandó biztonság, bizalom és bizonyosság áll a rendelkezésedre.

Megmutatom, hogy a tudatos gondolkodással hogyan fedezheted fel Önmagadban azokat az erőforrásokat, azt a tudást, amivel valóban kézben tarthatod az életed, és könnyedén, lazán, örömmel tudsz benne lenni a kapcsolataidban.

Megmutatom, hogyan keress és találj olyan nézőpontokat, amelyek által új valóságot láthatsz és teremthetsz magadnak.

Támogatlak, hogy a megtalált belső biztonságodra fel tudd építeni új életedet!

Az egyéni konzultációkon a problémáidnak, személyiségednek, akár hangulatodnak megfelelően alkalmazom a különböző technikákat, eszközöket. Az eszközökről bővebben ITT olvashatsz.

Az egyéni konzultáció időtartama 1 óra.

Ára: 15.000 Ft

„A segítségkérés a lelki érettség jele. Nem arra vagyunk teremtve, hogy elszigetelten éljük az életünket.”

Gary Chapman

Önbizalom, önbecsülés

Akár a magánéletben, akár a munkahelyen, a mindennapokban rendkívül fontos, hogy kellő önbecsüléssel rendelkezz. Így tudod képviselni saját érdekeidet, így tudod felvállalni érzéseidet, és így tudod elérni céljaidat. Ha már tisztán látod Önmagad, képességeid, erődet, akkor természetessé válik Számodra az egészséges önbizalom.

Munka, karrier

Beosztottként, vezetőként, vállalkozóként mindannyian szembesülünk kihívásokkal. A kérdés az, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk, és milyen képességekkel, milyen attitűddel, és milyen tudatalatti sémákkal reagálunk.

Szerelem, család, barátok

Más emberekkel való kapcsolatunk – akár párkapcsolatról, családtagokkal való kapcsolatról, munkatársakról, vagy barátokról is legyen szó – alapjaiban határozza meg életünket. És mindennek az alapja, az önmagunkkal való kapcsolat…

Egyensúly

Rohanó világban élünk, és a különböző életterületeken egyre gyorsabb és egyre nagyobb elvárásokkal szembesülünk. A nap azonban továbbra is 24 órából áll, fizikai és szellemi teljesítőképességünk pedig véges. Megtalálni önmagunkban az egyensúlyt gyakran létkérdéssé válik.

Bőség

A bőség nemcsak a pénzről szól, hanem mellette még a kapcsolataink, egészségünk, lehetőségeink, örömünk összefoglaló neve. Ha bármelyikből is hiányt szenvedsz, akkor az egy megoldandó és megoldható feladat.

Elakadás

Van az úgy, hogy a fától nem látjuk az erdőt. És van, amikor már nemcsak nyakig ülünk abban a bizonyosban, de már az orrunk sem látszik ki. De mindig van megoldás, és mindig van tovább lépés.

Meddig vársz még?

Az életünk véges. Nem ijesztgetni akarlak, de gondolj bele, mennyi időt szeretnél még elvesztegetni arra, hogy

  • rosszul érzed magad a bőrödben
  • senyvedsz a kapcsolataidban
  • valaki más életét éled
  • mások elvárásainak akarsz megfelelni
  • mások élete miatt aggódsz, miközben a saját boldogságodért nem teszel semmit
  • ugyanazokat a köröket futod újra és újra, anélkül, hogy az életed, a helyzeted jobbá válna?

Itt az idő, hogy végre elkezdj élni!

Itt az idő, hogy végre a saját életedet éld!

Itt az idő, hogy megismerd Önmagad és felfedezd a saját belső erődet!

„Az a baj, hogy azt hiszed, van időd”

Buddha